SAVARIA - Megyei Hatókörű Városi Múzeum

Schrammel-gyűjtemény

Az állandó kiállításról
Az egykori Éva-malom első emeletén található a művész pályáját tematikus rendben feldolgozó kiállítás. A terembe belépve a Kapuk sorozat darabjai invitálják beljebb a látogatót a további egységek megtekintéséhez. Találkozhatunk a pálya elején született hollóházi porcelánkísérletek darabjaival, és a talán legforradalmibb alkotásaival, a lőtt munkákkal. A lövés- és robbantás alakította áttöréseken áttekintve a kiállítás két másik tematikus egységébe pillanthatunk: a történelmei sorsfordulókra utaló művekre és a férfi-bika gondolattal játszó Minótauroszok világába.
A drapériás figurák csavarodó alakjai női szentek, mitológiai alakok, valamint a Duna és a Rába metaforái. A két folyóhoz és árteréhez kapcsolódó élmények, folyami evezések az ihletői a hordalékoknak, míg a madárlenyomatok a Bugaci-tóhoz köthető természet-fürkész kísérletezések szürreális, drámai szüleményei. Külön témaként vannak jelen a kiállításban a személyes vonatkozásokkal bíró portrék és állatábrázolások, valamint a csendéletek. A tovább alakított munkák bonyolult, teljesen egyéni készítéstechnikai újítást hordoznak. A herendi porcelánok a gyárhoz kapcsolódó életszakasz termékei: a karneváli téma és Minótaurosz-ábrázolások jellemzik. Végül az elmúlás sorozat darabjai zárják a kiállítást, emlékeztetve bennünket, hogy porból lettünk, porrá leszünk, lassan minden eltűnünk…

Wehner Tibor művészettörténész beszéde, amely elhangzott a megnyitón, 2021. június 26-án:

A Schrammel Imre-gyűjtemény Szombathelyen
 
A Schrammel-életmű legfrissebb adaléka egy tanítványi hivatkozás, amely az Új Művészet című folyóirat néhány napja megjelent, júniusi számában olvasható. Babos Pálma keramikusművész, az egykori Schrammel-tanítvány állapította meg: „Schrammel Imre volt a mesterem, akinek az anyagközpontúsága nagyon hatott rám. Az azzal való bánást helyezte az oktatás középpontjába, nem az esztétikát vagy az ízlést. Azt mondta, meg kell értenünk az anyagot, mert csak így fogunk tudni együttműködni vele.”
 
A Babos Pálma-beszélgetéséből kiragadott konkrét hivatkozáshoz hasonló megállapítások százával lennének megidézhetők a közelmúlt évtizedeinek magyar művészettörténetéből, amelyek nem csak egy mester művészetpedagógiai elveit, hanem alkotóművészi ars poeticáját is tükröztetik. Az idézetek nagy száma egyúttal azt is tanúsítaná, hogy Szombathely szülötte, Schrammel Imre keramikus-szobrászművész összetett, sokágú, a magyar iparművészetet, pontosabban a magyar kerámiaművészetet, kerámiaszobrászatot gazdagító alkotói, művészetnevelői, művészetszervezői, művészetképviseleti tevékenysége meghatározó, domináns XX-XXI. századi jelenség. Visszatekintve a magunk mögött hagyott évszázad történéseire úgy vélekedhetünk, hogy a magyar kerámiaművészet időről időre felragyogtat egy-egy vezérlő csillagot alkotói világának égboltozatán: amiként korábban Kovács Margit, Gorka Géza és Gádor István – egészen más ideákat, művészeti eszményeket, alkotói elveket megtestesítvén, mint mesterünk – tevékenysége uralta a művészeti ágazat, e művészi kifejezés, e művészi tökélyre emelt mesterség szféráját, úgy a XX. század utolsó harmadában, és az új évszázad első évtizedeiben a determináns munkásság Schrammel Imréé. Az újító-kísérletező szellemmel áthatott, a korral együtt lélegző, a kor által felvetett problémákra reflektáló, és újabb és újabb kérdéseket felvető és kételyeket megfogalmazó, e Szombathelynek adományozott műegyüttessel átfogón reprezentált életmű a tanulmányi időszakkal együtt immár hét évtizedet fog át. Hét, művészeti eseményekben roppant gazdag évtizedet, amelynek történéseit és jellemző jegyeit címszavakba foglalva is csak hosszan-hosszan ecsetelhetnénk. Mert talán onnan kellene felgöngyölíteni a történetet, amikor a kisiskolás Schrammel Imre a természetrajzi szertárban elkezdett állatokat, madarakat preparálni, s a holt állati tetemeket látszólag újra élettel felruházva egyszerre került közel, nagyon közel a természethez és a formaalakításhoz, a plasztikához. Aztán tárgyalnunk kéne az ú.n. ötvenes években zajló, mély tanulságokkal kamatozó főiskolai stúdiumokat, a tanulmányi időszak lezárultával Borsos Miklós Schrammel Imrének szóló meghívását a Magyar Iparművészeti Főiskola tanári karába, amelyhez oktatói fokozatait bejárva, egészen a rektori tisztségig, ötven éven át hűséges tagja maradt, s így – később majd Budapest mellett Pécsett is – tanítványok százait készíthette fel és indíthatta el a művészpályán. Az életmű fejezeteinek számbavétele során nem feledkezhetünk meg a Magyarországon Schrammel Imre által meghonosított kerámiaművészeti szimpozion-mozgalomról, az alkotótelepi munka anyag- és technikai kísérletekkel oly izgalmassá avatott, viszonylag korlátozatlan alkotólehetőségeinek megnyitásáról, amelyeknek eredményeként 1969 óta hallatlanul mozgalmas, művészeti vívmányokkal kamatozó, friss szemléletű, korszakjelző műegyüttesekkel gyarapodott kerámiaművészetünk. Mindez összekapcsolódott mesterünk művészetszervezői, művészetközvetítői tevékenységével, külföldi szerepvállalásaival – a világ kerámiaművészeti fórumain való fellépéseivel, nemzetközi elismeréseivel, vendégtanárságaival – és a magyar művészet bekapcsolásával a nemzetközi vérkeringésbe. És akkor még nem szóltunk a hazai, az európai és tengerentúli kiállításainak soráról, a díjakról és az állami elismerésekről, a világ számos táján rangos műgyűjteményekbe került munkákról, a megbízásra készült, épületekhez kötődő – több esetben mostoha sorsú, utóbb lebontott vagy lerombolt – nagyszabású monumentális alkotásokról, és nemkülönben a művészeti terület gondjait elemző, a modern kerámiaművészet történéseit követő publikációk, naplók közreadásáról. És nem elemeztük alkotói világát, az egyedi vonásokkal felruházott, anyagkutatásaival és technikai kísérleteinek nóvumaival gazdagított, esetenként meghökkentő műformálási metódusokkal és mély értelmű mondandókkal szembesítő kompozícióit, amelyek együttese korszakokra, tematikai csoportokra bomlik, és amelyek a korai hollóházi tárgyaktól a konstruktív alakzatokon, a fegyverrel átlőtt-roncsolt szabályos plasztikákon, a madártetem-maradványok kompozícióin, a mitológiai és bibliai alakok fájdalmasan deformált alakjain át a karneváli, tündöklő színekben játszó mázas porcelánfigurákig, majd a csendélet-plasztikákig és az állatszobrokig ível.
 
A hatalmas műalkotás-folyam legszebb művei közül – a korábban  más gyűjteményekbe került alkotásokon túl – a legjelentősebb, legszebb, egyszersmind a munkásságot leginkább jellemző munkák kapnak állandó bemutatóteret a művész szülővárosának eme kollekciójában. Hogy megrajzolódjon a hét évtizedes életmű-ív, hogy kibontakozzanak e mű-világ lényegi jellemzői, fő vonásai. Az alkotások befogadói megközelítéséhez magát a művészt, Schrammel Imrét hívhatjuk segítségül, aki egy 2010-ben első alkalommal közreadott, majd a Magyar Művészeti Akadémia Kiadó által most, e gyűjtemény megnyitása alkalmából megjelentetett új kötetben is, a művész életét és munkásságát áttekintő, Kernács Gabriella által jegyzett beszélgetésben számos alapvető, művészete lényegét megvilágító megjegyzéssel kísérte művészi működését.
 
Schrammel Imre művészete küzdelmes fogadtatásával kapcsolatban leszögezte: „Ha végiggondolom az egész pályámat, kezdve a főiskolától Hollóházán keresztül a mai napig, akkor én mindig olyat csináltam, aminek több volt az ellenzője, mint az értője.” Mestersége matériájáról lényeglátó tömörséggel fogalmazta meg: „A föld lent van, és ami lent van, az ahhoz való viszonyunk más.” Alkotói inspirációiról szólt, amikor kijelentette: „Nem kitaláltam a formát, hanem megpróbáltam olyat csinálni, amit az anyag mondott.” S hozzáfűzte:  „Az agyag egy élő anyag, és valamikor én is ugyanilyen agyag leszek.”
 
Minden mű értelmezésében segítségünkre lehet az a Schrammel-tétel amely szerint: „A művészet egyik lehetséges magyarázata a nyomhagyás.” És e nyomhagyás során – utalva az alkotómunka technikai meghatározottságára, a négy őselem nélkülözhetetlen és szükségszerű szerepvállalására – megvallja, hogy: „a legfontosabb dolgokat rábízom a természetre.” A művész munkáját kísérő kétségekről meditálva mondja ki: „Nagyon sokszor gondoltam arra, hogy ha már az ember ilyen szamárságokat csinál, amit művészetnek neveznek – nem tudom, hogy kell-e, de az ember csinálja – akkor valami olyanra lyukadjon ki, ami ha nem egy hitet szolgál, legalább legyen valami értelme.”
 
És végül talán a legfontosabb értelmezői kulcs abban a Schrammel Imre által megfogalmazott alkotói gondolatban rejlik, amely így szól: „Azt mondom, hogy a repedés szép. Egy olyan keramikusnak, akinek az egész élete azzal telt el, hogy az edény peremének utolsó millimétere is tökéletes, szabályos és kerek, a máz pedig hibátlan legyen, szörnyű lehet, hogy jön egy kelet-európai ürge, és azt mondja, hogy a repedés szép.”
 
Ez a kelet-európai ürge ezennel megérkezett a repedés-szépségekkel tüntető, nagyszerű gyűjteményével Szombathelyre. Fogadjuk szeretettel.
 
                                                                                                          Wehner Tibor  
 
 

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek.

Elengedhetetlen
Statisztikai és marketing
Kiválasztás engedélyezése Összes engedélyezése