TeTT - Megtört progresszió

SZOMBATHELYI KÉPTÁR
TeTT - Megtört progresszió (1968–1975)
Kiállításmegnyitó: 2022. november 3. 16.00


Az „új gazdasági mechanizmussal” együtt járó társadalmi nyitás az 1960-as évek végén és a ’70-es évek legelején szinte felrobbantotta a magyar művészeti életet. A „helsinki békefolyamat” jegyében is nyitó hatalom rövid gyeplőn, de engedte a kibontakozó új művészetet, sőt némileg támogatta is a kezdeményezéseket. Abban a pillanatban azonban, amikor – akár tévesen, akár joggal – azt érezte, hogy a művészek ellene dolgoznak, közbelépett, és közvetlen vagy közvetett eszközökkel ellehetetlenítette a próbálkozásokat.
A Megtört progresszió című kiállítás nyolc év hazai történéseit és művészeti törekvéseit tekinti át. Bemutatja azokat politikai és társadalmi folyamatokat, amelyben a magyar progresszió megszületett, végigköveti az új művészeti utak sorsát, amelyek – sajnos szinte kivétel nélkül – elhaltak, vagy alkotóik elhagyták az országot. A rövid „virágkor” azonban nem múlt el nyomtalanul, hiszen a „hivatalos” kultúra is megváltozott. A hatalom megértőbb nem, de óvatosabb lett, és számos, a progresszióban induló művészt beemelt a támogatott kultúra körébe.
2022-ben lesz 50 éve, hogy megjelenhetett Magyarországon is a Syrius zenekar Ausztráliában felvett, a műfajra és az évtized alkotóművészeire is óriási hatású Devil’s Masqurade című nagylemeze. Kiállításunk a zenekar előtt is tiszteleg.

Fotó: Cseh Gábor/Vas Népe

A kiállítás kurátora: Kaján Imre ny. múzeumigazgató és dr. Vig Károly tudományos igazgatóhelyettes

A kiállítás 2024. május 5-ig tekinthető meg.

A kiállítás a Magyar Géniusz Program támogatásával valósult meg.