Politika és művészet 1968-1983

POLITIKA ÉS MŰVÉSZET 1968–1983
 
A konferencia részletes programja: 
 
MÁJUS 17. szerda
14.00
Köszöntők
 
Előadások 
Levezető elnök: Vig Károly
 
14.30-14.50
Sebő Ferenc: Historikus popzene
A Kassák Klubban Aprók tánca zajlott a hetvenes évek vége felé, amikor Kerényi György népzenekutató jelent meg ott vendégeivel. Egy ideig figyelmesen nézte a tánctanítást, ami széki muzsikára folyt hegedű, háromhúros brácsa és bőgő felállásban. Feltűnt, hogy egy idő után egyre idegesebben tekintgetett a zenészek felé, majd végül türelmét vesztve odaugrott a bőgőn játszó Nagy Alberthez és indulatosan rákiáltott: „Legalább te hagyd abba néha!”
Ma ezt már talán magyarázni kell, de bizony akkoriban a népzenei feldolgozások a műzene formáiban igyekeztek tündökölni, azok ráigazításával próbálták legitimálni, vagy, ahogy mondani szokták: „felemelni” ezt a végtére is alsóbbrendűnek tekintett műfajt. Egy kis kánon, ilyen-olyan többszólamúság nélkül nem is lehetett elképzelni a rádióban felhangzó népzenei darabokat. Ez a szemlélet viszont nem kis erőszakot jelentett egy olyan muzsikán, amely se nem templomi, sem pedig nem színpadi használatra született, hanem hétköznapi emberek szórakoztatására, sőt táncolásának kiszolgálására.
A régizene mai kultusza mellett mit nem adnánk azért, hogy egy Mozart korabeli köznépi lakodalom muzsikáját végighallgathassuk. Akkor sajnos nem készülhettek felvételek, csak ilyen-olyan leírásokból értesülhetünk az akkori táncmulatságok hangulatáról. A mi nemzedékünk mégis megérhette azt az időutazáshoz fogható élményt, hogy belekeveredhetett egy 18. századra jellemző kortárs mulatságba.
 
15.00-15.20
Alexa Károly: Azok a ’80-as évek – betiltás és összekacsintás (A Mozgó Világ történetéhez 1975–1983)
A kultúrát irányító hatalmi szisztéma a hetvenes évekre ideológiailag teljesen „kiürül”, amivel párhuzamosan irányító készsége is erősen és feltűnően erodálódni kezd. Ugyanakkor hatalmának – mondjuk így – „rendészeti” alapja érintetlen: a kulturális piacnak minden elemét ellenőrzése alatt próbálja tartani. A változás több irányból kezdi feszíteni a rezsimet: szellemileg mind kevésbé képes a kultúra újdonságaira reflektálni; lassan eltűnnek a korszaknak azok a nagyjai, akikkel, a kölcsönös kompromisszumkészség jegyében, 1957-től folyamatos érdekegyeztetésre kényszerültek; új generációk lépnek színre; mind kevésbé tartható fenn a rendszer ideológiai monopóliuma; a tabuk érvényességét mind több irányból kérdőjelezik meg. A Mozgó Világ természetesen a pártállam kényszerterméke: az újabb művészgeneráció ellenőrzésének eszköze kíván lenni. Csakúgy, mint a vele párhuzamos új intézmények: FIJAK, BBS, Stúdió Galéria. Ezáltal a kulturális életben sajátos kettős hatalom kezd működni, ami akkor éri el a rendszer számára a kritikus tömeget, amikor a művészetek „mozgalmilag” integrálódni kezdenek, és amikor az ellenzéki generációk is kezdenek közösen fellépni. A helyzet akkor jut a töréspontra, amikor mindennek megindul a szocializálódása, és amikor a nyilvánosságnak mind több eleme tud kilépni az ellenőrzés alól. Ez 1983 körül következik be, de a „visszarendeződés” alig tart tovább 3-4 évnél.

15.20-15.40
Kávészünet

15.50-16.50
A gulyáskommunizmus és a kultúra
Kerekasztal-beszélgetés
A beszélgetés a következő témákat járja körül:

•  Mennyiben tekinthető ifjúsági kultúrának az, ami a '60-as évek végén nálunk is visszafordíthatatlanul kialakult?
• Mi volt ebben a KISZ szerepe, hiszen pl. az egyetemeken a kulturális programok a szervezet kezében voltak?
• Milyen mechanizmusok érvényesültek az egyetemeken? Hogyan viszonyult a mainstream kultúra az egyetemeken kialakuló „új művészethez”?
• Mennyire fontos a titkosszolgálatok befolyása, szerepe a folyamatok irányításában, vagy az állampárti önmozgó mechanizmusok elegendőek voltak-e?
• Hogyan működött a „húzd meg – ereszd meg” a párt részéről (mert hogy a művészekéről hogyan, azt tudjuk!), egyáltalán voltak-e egyértelműen kijelölt határvonalak (az '56-ot és a Szovjetuniót érintő nyilvánvaló tabukon kívül)?

Résztvevők: Csatári Bence, Soós Viktor Attila, Szabó István
Moderátor: Kaján Imre

17.00–17.20
Hadik András: Csete György paksi „pokoljárása”
A modern kori magyar organikus építészet kezdetei egyértelműen Csete Györgyhöz és Makovecz Imréhez köthetők. A Csete vezette pécsi Ifjúsági Tervező Iroda tervezte meg a Paksi Atomerőmű lakótelepét, amelybe ők a hagyományos házgyári panelépítészetnek fokozatos organikus megújítását építették be. A „paksi kísérletet” már a formák módosításának fázisában leállították, Csete csapatát pedig szétzavarták. A pártutasításra történő „akció” mégis mély nyomokat hagyott építészetünk történetében...
 
17.20
Zárszó
 
17.25–17.40
Szünet
 
17.40–19.00
A TeTT kiállítássorozat megtekintése
- 17.40–18.00 Megtört progresszió
- 18.10–18.30 Velem 1975–1983
- 18.40–19.00 Symposion ’69, ’70
MÁJUS 18. csütörtök
 
9.00–12.40
Előadások
 
Levezető elnök: Tanai Ibolya
 
9.10 – 9.50
Vadas József: Stúdióművészet vagy második nyilvánosság? A Kádár-kori szimpóziummozgalom hatásáról
Három évtizeddel a rendszerváltozás után magától értetődően fordul figyelmünk a megelőző történelmi periódus, a Kádár-kor művészetére. A fiatalabb nemzedékek számára ez sok meglepetést hozó terra incognita, a kutatóknak pedig izgalmas kihívás, hogy a közelmúlt történéseit számba véve és újraértékelve világos képünk legyen a korabeli magyar kultúra pozitív jelenségeiről éppen úgy, mint az elszalasztott lehetőségekről. A Kádár-rendszer nemzetközi konszolidációjának kezdetektől fontos eszköze volt az integrálódás az európai művészeti élet intézményeibe. Egy évtizednyi szünet után az ország 1958-tól ismét részt vett a Velencei Biennálén, a hatvanas évektől pedig lehetőség nyílt központilag szabályozott keretek között művészeink külföldi szereplésére is, a nagy nemzetközi seregszemléken és különféle szakmai szimpóziumokon. Az első hazai alkotótelepek az ott szerzett tapasztalatok nyomán a hatvanas végén jöttek létre. A helyi adottságokra alapozva, illetve a helyi kultúra kibontakoztatása érdekében a hetvenes években mintegy tucatnyi társuk követte őket; szinte behálózva az egész országot. Tevékenységük nyomán a magyar iparművészetben mélyreható strukturális változások indultak el. Az előadás ennek az átalakulásnak és a jelenség természetének felvázolására tesz kísérletet.
 
10.00 – 10.20
Aknai Tamás: A magyar szimpózium-mozgalom és a 20. század második felének nyugat-európai kerámiaművészete
Csaknem közhely, hogy Magyarországon a művészszakmák megújulása és társasági minőségének jótékony átalakulása szempontjából milyen mértékben voltak meghatározók a szimpozionok. Mélyreható szemléleti, stiláris és technikai változásokat idéztek elő a nehezen megteremtett feltételek között nemzetközivé váló művésztelepek, melyeknek működtetésében a civil kurázsi legalább olyan szerepet játszott, mint az országos kulturális politika. Elsőként Baranya megye vezetése vállalta a szimpozion típusú művésztelepek szervezetének és intellektuális célkitűzéseinek hosszú távú támogatását. 1969-ben nyílt meg a siklósi ferences kolostorban a kerámia alkotótelep, amelynek vendégművészei és gyűjteménye hosszú távon járultak hozzá a magyar szobrász- és kerámiaművészet külföldi recepciójához is. Az 1969-ben alapított Siklósi Kerámia Symposion nemzetközisége révén az új és élő művészeti áramlatok megismerésének fórumát biztosította. Éppúgy, mint az 1973-ban másodikként Kecskeméten létrehozott magyarországi kerámia-művésztelep, amely 1978-tól Kerámia Kísérleti Stúdió néven vált világszerte ismert, mintaadó alkotóhellyé. Amit Siklóson nem tudtak tartósan sikerre vinni, azt Kecskeméten, a Nemzetközi Kerámia Stúdióban beteljesítették. Az előadás a nemzedéki reprezentáció igényével is fellépő fiatal magyar keramikusok és a kerámia művésztelepeken megjelenő nemzetközi alkotóközösség találkozását idézi fel.
 
10.30 – 10.50
Czenki Zsuzsanna: A Siklósi Kerámia Symposion elindulása levéltári dokumentumok alapján
A siklósi kerámiaszimpózium művészeti jelentőségéről, szellemi kisugárzásáról, az ott készült alkotások formabontó, a társművészetekbe beszivárgó hatásáról rövidebb-hosszabb cikkek, tanulmányok megjelentek, bár a teljes működésről átfogó, részletgazdag feldolgozás még nem született meg.
A szimpózium létrejötte Schrammel Imre keramikusművész és Dvorszky Hedvig művészettörténész nevéhez kötődik a művészeti oldalon. Ahhoz, hogy ez valóban működjön, több államigazgatási és művészeti szervezet összefogása kellett a Baranya megyei Tanács VB titkárságától a Művelődésügyi Minisztériumig, vagy a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjától a Képzőművészeti Szövetségig. Az előadás friss kutatásokra épül, hazai levél-, irat- és dokumentumtárakban található, gyakran hiányos iratokból próbálja összeállítani a háttérben zajló szervezőmunkát. A dokumentumok rávilágítanak arra a nagy hálózatra, amely működtette a siklósi és később az országban elszaporodó művészeti alkotótelepeket és az ezen belül működő magyar szimpóziummozgalmat. A levelezések, feljegyzések, jegyzőkönyvek, beszámolók egyértelműen bizonyítják, hogy a siklósi kezdeményezés nemcsak a magyar iparművészetet újította meg, hanem az államigazgatás által legitimált új működési struktúrát is létrehozott. A jelenből visszatekintve az objektív írásos anyag ugyan elrejti a visszaemlékezések árnyalt, személyes, érzelmi megnyilvánulásait, az egyéni motivációkat, de rávilágít arra, hogy a látszólag különböző érdekek mégis csak egy cél felé mutattak: megteremteni azt a helyet, azokat a körülményeket, ahol elmélyült, magas színvonalú művészi munka folyhat, valamint lehetőséget teremteni a külföldi és magyar művészek gondolat- és tapasztalatcseréjére, közös alkotómunkájára.
 
10.50 – 11.10
Kávészünet
 
11.20 – 11.40
T. Doromby Mária: A kísérleti textil kezdetei és megjelenése napjainkban (szubjektíven, egy textiles szemével)
„A »művészi tartalomnak«, »formának«, »stilisztikának« nincs egységes normatív vagy konszenzuson alapuló kánonja.” – írta Sigfried Schmidt. Az előadó saját értékítélete alapján emel ki experimentális alkotókat, alkotásokat.
Az 1960-as évek második felétől Európa több nagyvárosának kiállítótermei a textilművészet megújulását hirdették. A Magyarországon élő művészekben is megfogalmazódott az újítás gondolata, az 1968-as budapesti, Ernst múzeumi kiállítás alkotásai is ezt tükrözték. A dekoratív státuszú funkcionális textil átalakult gondolatokat közvetítő autonóm alkotásokká.
A megújuláshoz elengedhetetlenné vált a kísérletezés. Az első sikeres biennálékat követően, a textilművészek Vas megye és a Savaria Múzeum segítségével kísérletezésre alkalmas alkotótelepet hoztak létre Velemben. Az 1975-től kilenc éven át működő alkotótelepen a résztvevők nagy része textilművész volt, de több éven át fotósok, grafikusok, filmesek is dolgozhattak itt. Az alkotótelepi munkák sokszínűségét és eredményeit fotókkal ismerteti az előadó.
A ’80-as évek végétől az ezredfordulóig a textilművészet területén az előadó számára az újdonságokat, érdekes kísérleteket a minitextilek hozták. A 2000-es évektől ismét előtérbe került a kísérletező textilművészet. Az előadás a lengyel és a magyar textiltriennálék és a 2017. évi Velencei Biennálé példájával bizonyítja, hogy a textilművészetnek helye van a kortárs képzőművészeti szcénában.
Napjainkban aktív kísérletezés folyik egyéni műtermekben és a művészeti egyetemek műhelyeiben. A hangsúly az új technológiák felkutatásán és alkalmazásán, a textil, mint médium lehetőségeinek gazdagításán és újrafogalmazásán van. Emellett – mint korábban is – a textilművészek kapcsolódnak a kortárs szellemi áramlatokhoz, állást foglalnak a világ aktuális problémáiban.
 
11.50 – 12.10
Kelecsényi Csilla: VELEM, velem. A Velemi Textilművészeti Alkotóműhely hatása az autonóm textil alakulására egy textilművész munkáin keresztül
A Velemi Textilművészeti Alkotóműhely az előadó életében és művészetében is meghatározó jelentőségű. Az avantgárd textilművészet fiatal generációjának tagjaként, pályakezdő művészként az akkori legfrissebb művészeti változásoknak lehetett tanúja, résztvevője, személyes életpályájával kapcsolódva a korszakhoz. A vizsgált időszakhoz tartozó művészeti, politikai és társadalmi eseményeket, a saját – leginkább mélyrétegekbe süllyesztett – múltja részeként máig magában hordozza, és mindennapjait észrevehetően átszövik ezek következményei.
A Velemi Textilművészeti Alkotóműhely hatását az autonóm textilművészetre saját művein keresztül mutatja be, szálkísérletek, installáció, textilplasztikák és performanszok műfaji részletezésével.
 
12.20 – 12.40
Cebula Anna: A velemi kísérletek hatása. A résztvevők további munkái a Szombathelyi Képtár textilgyűjteményében
A szombathelyi textilbiennálék mellett 1975-től 1983-ig működött Velem községben Magyarország akkori egyetlen textilművészeti alkotóműhelye, ahol a megye támogatásának köszönhetően évente 10-10 művész hat héten át kísérletezhetett a műfaj adta lehetőségekkel, feszegetve azok határait. Az Alkotóműhelybe pályázat útján lehetett bejutni, melyet egy művészettörténészekből és textilművészekből álló zsűri bírált el. Az itt létrehozott művek jelentős része a szombathelyi textilgyűjteménybe került. Nyolc év alatt 67 művész fordult meg a velemi műhelyben, közülük néhányan többször is visszatértek. A táj szépsége, a világtól való elzártság, a családi gondok maguk mögött hagyása, valamint a művészi közösség inspirálóan hatott az alkotókra. Számos kísérleti textil született. A Szombathelyi Képtár időszaki kiállításában szereplő művek mellett az előadás kitér olyan, a gyűjteményben őrzött egyéb alkotásokra is, melyeken kimutatható Velem hatása.
 
12.40 – 13.30
Ebédszünet
 
13.30 – 14.30
Ahogy elkezdődött…
Kerekasztal-beszélgetés Schrammel Imre keramikusművésszel, Nagy Judit textilművésszel, Dvorszky Hedvig és Fitz Péter művészettörténészekkel
 
Moderátor: Tanai Ibolya
 
14.30 – 15.00
A konferencia zárása
 
A konferencia támogatója a Nemzeti Kulturális Alap Múzeumok Kollégiuma.